2014. szeptember 22., hétfő

A rajongó

Az ifjú Barabás nem könnyíti meg körzetében a választópolgár dolgát: őt biztosan nem fenyegeti az a veszély, hogy a nyolcadik kerületben kifejtett tevékenységét díjazva szimpatizánsok hada rohamozza meg az szavazóurnákat, remegő kézzel bevésve az ikszet imádott képviselőjük neve mellé. Ennél életszerűbb, hogy Barabás József a rá leadott voksokat inkább a jelölő párt itt-ott táptalajra lelt hazugságainak és agymosásának köszönheti majd. Ki hitte volna, de a magát demokratikus ellenzéknek nevező, laza kötésű pártszövetség háza táján érzékelhető ideológiai, illetve identitásbeli káoszból Barabás személye sem lóghat ki. Miközben a szocialista párt évek óta markáns baloldali fordulatot hirdet, Barabás a baloldalinak messziről sem nevezhető Bajnai Gordon rajongótáborát erősíti ( igaz, a gyanús ügyletei miatt hivatali visszaéléssel megvádolt ex-újbudai városvezető, Molnár Gyula polgármesterségét támogatók klubjának is tagja). Internetes csörtéiben a fiatal szocialista tehát azt az embert védi, aki az ország kiárusításában élenjáró vadliberálisok gazdasági programjával állt neki a fekete lyuk szélére taszított ország kormányzásának. Ne felejtsük el azt sem, hogy Bajnai volt az, aki egyéves regnálása idején egyebek között megnyirbálta a szociális juttatásokat és elvette a 13. havi nyugdíjat is. Kíváncsian várjuk, hogy a helyi szocialisták láthatatlan légiósa vajon felállítja-e a bajnaista falanxot a józsefvárosi MSZP-ben.