2014. szeptember 22., hétfő

Rossz ló

A szocialisták keresve sem találhattak volna jobb ellenzéki polgármesterjelöltet a párt új generációjához tartozó, bár kissé korosodó titánjánál. Igaz, a döntés inkább a kerület jobboldali szavazóinak és jelenlegi vezetésének örömhír, hiszen azóta, hogy Komássy megvetette a lábát Józsefvárosban, nem sok babér terem a nyolcker balliberálisainak. A szocik, dékások és liberálisok önkormányzati választási összefogásának helyi arca voltaképpen jelkép: a karizmatikus, hiteles politikusok hiányában szenvedő baloldal szellemi kiüresedésének a szimbóluma.

Komássyt szürkesége és botrányokkal kísért pályafutása ellenére sem tette még lapátra a pártja, ami nem meglepő, a baloldal ugyanis sohasem serénykedett a térfelén lerakódó kosz feltakarításában. Komássy neve a hatalmas botrányt kavart Zuschlag-ügyben is felmerült. Akkor volt a Fiatal Baloldal elnöke, amikor Zuschlag annak alelnökeként bonyolította sötét ügyleteit. Bár belőle nem vált börtönszocialista, az ügyben tanúként olyan súlyos kijelentéseket fogalmazott meg az általa vezetett szervezet működéséről, mint „érezni lehetett, hogy nem volt minden szabályos”, illetve „amíg volt pénz, addig nem foglalkoztak azzal, hogy az honnan származik”.

Az ifjú szocialista gondtalan karrierépítéséhez a gondoskodó család is hozzájárult. Édesanyja, a szintén MSZP-s Hortobágyi Éva 2000-ben bruttó hétmillió forintos végkielégítéssel távozott a köztévétől, ahol 2003-ban ismét feltűnt. Külsős tanácsadóként saját cégével számlázott havi közel félmillió forintot a tévének, a vállakozásnak pedig az akkor már Medgyessy Péter kávéját főző kisfia is tagja volt. Az MTV-ben Hortobágyi Évának belsős szerződést is felkínáltak, de ő nem volt hajlandó az ehhez előírt végkielégítés visszafizetésére. Mielőtt Medgyessy Péter személyi titkára lett volna, Komássynak a D-209-es politikai tanácsadójaként 2002-ben minden idők legaljasabb szocialista lejárató kampányában is része volt, majd Kiss Péter is tanácsadóként vette szárnyi alá az ifjú szocialistát. A nemrég elhunyt volt kancelláriaminiszter elől annak idején Gyurcsány Ferenc happolta el a miniszterelnöki posztot, amelyet Medgyessy-t megpuccsolva kaparintott meg magának.

Úgy fest, rossz lóra tesz az, aki ad Komássy Ákos szavára. Az sem vitás, hogy az ellenzék laza józsefvárosi szövetségét leginkább a közös Gyurcsány-élmény tartja össze. A listavezető Komássy továbbra is nagy rajongója a bukott kormányfőnek, ez több közelmúltbeli elszólásából is kiderült. Korábban azt nyilatkozta, Gyurcsányt tartja a Kádár-kor után regnáló legdinamikusabb miniszterelnöknek, és nem is tévedett sokat: talán csak annyit, hogy a rendszerváltozás előtt sem igen akadt kormányfő, aki az őszödi szónoknál dinamikusabban építette volna le az országot.